Festmények és grafikák

Vágner Mária rádiós riporter kérdezte tőlem, hogy a természetgyógyász honnan, hogyan biztosítja minden hozzá forduló felé egyformán az erejét, honnan meríti a testi, lelki energiát, vitalitást.

RitaTöbb válaszom is volt, melyek közül egyik a művészi alkotások élvezete vagy saját kreativitásunk megélése. Ilyen számomra a festés, rajzolás, versírás, más egyebek mellett.

A fehér papír személytelensége már egészen fiatal korom óta nagy vonzerő a számomra. És talán hihetetlen, de egy érzelmekkel, gondolatokkal teleírt – élettelennek hitt tárgy – képes a válaszra. Különösen akkor, ha az ember tud a sorok között is olvasni.

Éppen ilyen pontos válaszokat ad nekem a rajzpapír, a festővászon, az alkalmazott színek, formák, fények, a kész vagy éppen a befejezhetetlen képek.

Egyszer valaki azt kérdezte, hogy mindig van-e ihletem – őszintén válaszoltam akkor igennel. Ma már tudom, ha olykor alkotás közben elakadok, annak oka van. Ez is egy válasz, egy jel, egy figyelmeztetés. A létezés Látható és Láthatatlan Lényei ezer módon próbálnak valamit sugallni. De persze éppen ilyen fontos Jelzések az álmok, a megérzések. És ha nehezen értjük, fejtjük meg őket az azért lehet, mert – én úgy vélem - ezek telepatikus üzenetek. És, ha a megfejtés sikerült, rajtunk áll, hogy mit és hogyan kezdünk vele.

Amikor azt hisszük, hogy összeesküdött ellenünk a világ, akkor is van legalább két szabad választásunk: az elfogadás és az el nem fogadás. Mindkét út sok-sok mellékutcával, kitérővel ad lehetőséget szabad akaratunk szabad megélésére.

Akár a tavaszi zöld rügyek: tetteinktől, érzelmeinktől, gondolatainktól függ, hogy rózsává bomlanak-e vagy folytatás nélkül elszáradnak. Ilyen rügyem, utam több is volt. (beszélgetések, tervek, utazások, rajzmappák, festékek…). Mindegyiket a Páromtól kaptam, aki férjem, szeretőm, alkotó-, segítő- és útitársam, barátom, ihletőm…

A Másik Felem, aki nélkül nem élhetnék csak „tetszéletet”, és nélküle valószínűleg a kép-petesejtjeim soha nem fogantak volna meg. Festményeim és grafikáim megvásárolhatóak, ehhez kérem vegye fel velem a kapcsolatot a lap alján található elérhetőségeken.

A megtekintéshez klikkeljen a képekre:



Benke Rita internetes oldalát a Halation Media készítette: www.halation.hu