Fejfájós hullámban öntötte el a fehér festékszag
a lélegzetvétel ritmusára táguló teret.
Meztelen Test elbotlott a
terem közepén halomba hordott ablakkeretekben.
Bezárult a teremtés kapuja.
Sikoltó Űr éles ellentétben gyilkolta
a botlástól esetlenül imbolygó has teltségérzetét.
Megindult a megindítás.
Hatni kezdett a meghatás.
Az elfolyó fojtások lassan csorogtak,
mint halott szájsarkából a katona-gépiesen masírozó hangyák.
Ütemesen dobbantak az ízelt lábak
a szemfedő-fehér ing keresztszálain,
akár a félig festett létra műanyag fóliába csomagolt törött lába,
vagy a parketta fényét zöldre karcoló vörös tégla.
Úgy.
Úgy buggyant elő
a kitin hangyapotrohokat kidörzsölő apró géppisztolyok mögül a hangyavér,
és a tömény illattól megrészegült hadak
ellenségkereső tekintettel méregették a fenyegető szelídségű világot.
Menekülés kibicsakló térde
nem kapta meg a beutazó vízumot,
és ráadásul add a szeretődet!
Vállra emelt koporsóban ébredt
a halottnak vélt véres kard,
kicsorbult éle megkopott fűrészfogként kapott a szél könnyű húsába.
Fölkent Körülhordozás némán keresztet vetett,
derekára öngyilkos pokolgépet kötött
az Atya, a Fiú és a Szentlélek ronggyá hordott nevében.
Parazita Félelemvirág szétszórta porát
és a kicsírázó magvak
gyémánt gyökérrel kapaszkodtak ágyúgolyóba,
repülőgép-szárnyba, fehérfagyöngy gömbkoronába,
állatszembe, emberszívbe.
Addigra már a szupermarket polcait elöntötte
Sivárholnap lelki beteg kilátástalansága,
a könyvsorok közül szúpercegésű kitartással tűnt elő
Meg Nem Értés még nem értett szívós cérnaférge.