álmaim tükörképe lebeg az időtorzó előtt
meglepett és megrepedt lelke sarkalt cipőben
epedő testén fénytelen és színtelen a kendő
fésületlen szaga ingerszegényen fonódik a füstre

alázatosan köhint az ezüstnek vélt fényben
még nem tudja hogy a lényeg átértékelődött
aranyéletet mindig félt (eltévedt) remélni
hosszú az út kurázsi kell a bátor reményig

a szürkeségben a szabadság lötyögve zörgött
esély sem volt egyéni útra szabad választásra
a pokolig vezető út fojtogató porban hörgött
a jéggé dermedt álompercek könnyben áztak

recsegő filozófiáktól hangos szakadékok fölött
szabadon választott megidealizált dialektika
a kijelölt próbaút pora zölden hömpölygött
ebben az ördögi őrületben őrlődve lassan őrülök

*
ez én vagyok?
ez nem én vagyok.

*

pázsitos pamlagon csúszik le a fény
megütközés a civilizáció koszködén

esély?

kómás korunk görcsöt játszik
a színpad vörös-bársony függönyén.

*
álmaim tükörképe lebeg az időtorzó előtt
benne foltozott ruhában az élet igaz képe
tudom ami látszik nem biztos hogy számít -
vagy csak képzeletem unalmában játszik?

Nem nézek többé tükrömbe,
vigyora
fixa idea,
ugráló-kötélen ráncigál.

Végre látom a változást: rám kiált.
Végre letisztul a látomás: a holnap vár.

álomtükröm legyőzve már
szabadság!
Szabadság?
széllel száll,
vágtat a
változás!

Hej!
Holdon túl a
Határ!

Hej!
Holdon túl a
Határ?

(Leomlott a korlát talán.
Talán leomlott a korlát.
A korlát leomlott talán.)